2023-ra akár már néhány éven belül fordulópontként tekinthetünk vissza. Szakértők ugyanis valószínűsítik, hogy Kína tavaly elérte a karbonkibocsátási csúcsot, azaz mostantól már a tényleges dekarbonizáció útján haladhat tovább. A klímaváltozás elleni globális küzdelemben ez valóban fordulatot hozhat, hiszen az üvegházhatású gázok teljes kibocsátásának egyharmada eddig az ázsiai óriástól származott. A kínai fejlemények tehát kulcsfontosságúak a Párizsi Klímaegyezményben foglalt, +1,5 °C alatti felmelegedési pálya szempontjából. Sőt Kína az elektromos autók, a napelemek és más felszerelések gyártásával a világ többi részének karbonsemleges átállásában is részt vesz. Ez azonban a nyugati döntéshozók számára ma már dilemmát jelent, amelyben a geopolitikai szempontok csapnak össze a fenntarthatóság melletti érvekkel.
A finn székhelyű Centre for Research on Energy and Clean Air (CREA) tanulmánya szerint Kína szén‑dioxid-kibocsátása tavaly még 4%-kal nőtt. Ezzel viszont tetőzhetett is, amire így hét évvel korábban került sor a kínai kormányzat által kitűzött 2030-as célhoz képest. Ezt az eredményt részben persze a gyengébb növekedési kilátások magyarázzák, másrészt viszont az a pozitívum is, hogy az országban folyamatosan rekordokat dönt a megújuló erőforrások hasznosítása. Kína tavaly egyetlen év alatt több napelemet telepített, mint amekkora napelem-kapacitással bármely más ország rendelkezik. A legnagyobb kínai elektromosautó-gyártó, a BYD 2023-ban megelőzte a Teslát az értékesített járművek számában, maga Kína pedig úgy vált a világ vezető autóexportőrévé, hogy a kivitel növekedését elsősorban az elektromos autóknak köszönhette.
A CREA úgy becsüli, hogy a távol-keleti ország már képes teljes egészében tiszta erőforrásból fedezni a villamos energia iránti többletigényét (az atomenergiát is beleértve). Így elkezdhetik kiváltani a fosszilis erőműveket, különösen a szénfelhasználást, ami továbbra is kritikus a klímacélok szempontjából. A Párizsi Megállapodás elfogadása (2015) óta a világszintű kibocsátásnövekedés háromnegyede a kínai szénerőművekhez köthető. A nemzetközi trenddel ellentétben Kínában bővült a szénerőművi kapacitás, ami – még a karboncsúcs ellenére is – a globális törekvések meghiúsulásával fenyeget. Mindenesetre biztató, hogy a kormányzat 2026-tól már a szén visszafogását ígéri, és a kínai energiaszektor maga is hamarosan elérheti az emisszió tetőpontját. (A teljes karbonsemlegesség céldátuma egyébként 2060.)
A Peking által 2013-ban meghirdetett Övezet és Út kezdeményezés (Belt and Road Initiative, BRI) projektjei között felértékelődnek a megújuló energiaforrásokhoz, valamint az akkumulátor- és elektromosautó-gyártáshoz kötődő beruházások. Ezzel Kína szerepe még hangsúlyosabbá válik a klímacélok teljesítésében. A napelemek globális ellátási láncában az ázsiai óriás már megkerülhetetlen. Becslések szerint a Kína által kiépített napelemgyártó kapacitások még majdnem egy évtizedig önmagukban is képesek lesznek kielégíteni a világ emelkedő keresletét. A kínai vállalatok versengése nemcsak a napelemek, hanem az elektromos autók árait is lejjebb nyomja.
A zöldátállás Kínától való ilyen mértékű függése vészcsengőt szólaltatott meg a nyugati döntéshozók fejében. A COVID alatti tapasztalatok (a beszerzési források diverzifikálásának igénye), sőt még inkább az átfogó geopolitikai feszültségek arra sarkallják a Nyugatot, hogy saját zöldiparát támogassa, és fellépjen a kínai szereplőkkel szemben. Az USA-ban már importvámok sújtják a kínai napelemeket és elektromos autókat, az Európai Unió pedig tavaly vizsgálatot indított a kínai autógyártók állami támogatásának piactorzító hatásait illetően.
Kína zöldiparágakban elért teljesítménye azonban ma már irreálissá – vagy legalábbis észszerűtlenné – teszi a kizárására irányuló törekvéseket. A fentiek épp azt mutatták, hogy a globális klímacélok nem teljesülhetnek Kína nélkül, a kínai vállalatok fejlesztései tehát elengedhetetlenek nemcsak az ország határain belül, hanem azon kívül is. A távol-keleti gazdaság egyrészt jelentős finanszírozással képes hozzájárulni a zöldfejlesztésekhez, másrészt a kínai vállalatok olyan technológiai előnyökre és kapacitásokra tettek szert, hogy ár-érték arányban felzárkóztak a világ vezetői közé. Ez nemcsak az esetleges új vámok értelmét kérdőjelezi meg, hanem a nyugati gyártók számára jó együttműködési lehetőségeket is kínál.
Mint hazánk példája jól mutatja, a nyugati (német) és a kínai szereplők már felismerték a kölcsönösen előnyös együttműködési lehetőségeket, és európai helyszínek (pl. Magyarország) bevonásával közösen tervezik az elektromos autók és más termékek jövőbeli ellátási láncait. E folyamatok arra mutatnak rá, hogy a blokkosodás és a geopolitikai konfliktusok nem szolgálják a fenntartható gazdasági átmenet érdekeit. Az összekötő térségek – így hazánk – számára a zöldátállás akkor tartogat igazán nagy lehetőségeket, ha az eddigi nyitottabb világgazdasági keretek között, a fair együttműködés szabályai szerint, magas szintű környezeti sztenderdek és tudástranszfer mellett megy végbe.
A fenntarthatóság és a geopolitika összefüggéseire irányuló hasonló kérdésekkel a METU hallgatói is foglalkozhatnak a Globalizáció és világgazdasági régiók tantárgy keretében, amelyet a Magyar Nemzeti Bank Nemzetközi kapcsolatok igazgatóságának szakértői és az általuk meghívott neves előadók tartanak a tavaszi félévben. Az immár másodszorra meghirdetett kurzus négy tematikai egységen keresztül vezet végig a geoökonómia alapfogalmain, Kína felemelkedésén, az atlanti tömb arra adott válaszain, valamint a multipoláris világrend más fontos térségein és nemzetközi formációin. A hallgatók a félév során egy-egy résztémában elmélyülve prezentációs és íráskészségeiket is aktívan fejleszthetik.
Szerző:
Dr. Boros Eszter
A szerző a Magyar Nemzeti Bank Nemzetközi kapcsolatok igazgatóságának vezető nemzetközi szakértője.
